Meglátta a rendőröket, majd gyorsított…
Gyorsított eljárásban vonta felelősségre a rendőrség azt a budapesti férfit, aki kikerülte az őt leintő járőröket. Egy bűncselekmény és három szabálysértés a férfi mérlege.
Gyorsított eljárásban vonta felelősségre a rendőrség azt a budapesti férfit, aki kikerülte az őt leintő járőröket. Egy bűncselekmény és három szabálysértés a férfi mérlege.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben, aki bántalmazott egy pihenőidejét töltő buszsofőrt.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2024. október 17-én.
Vita hevében leszúrt egy 16 éves fiút az a 20 éves fiatal férfi, akit a rendőrök elfogtak. A sértett belehalt sérüléseibe.
A kazincbarcikai rendőrök őrizetbe vettek egy múcsonyi tolvajt, aki pár hete szabadult a börtönből.
A mezőkövesdi rendőrök elfogták, és őrizetbe vették a terjesztőt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Kútba esett egy férfi Miskolcon. A rendőrségre 2024. október 6-án 10 óra 20 perckor érkezett bejelentés szerint a férfi mintegy öt méteres mélységben van, a víz majdnem ellepi, önerőből nem tud kimászni, s nem tudni megsérült-e.