Halálos közúti közlekedési baleset a mezőcsáti úton
Egy 37 éves szakáldi férfi életét vesztette, amikor személygépjárművével egy menetrend szerint közlekedő autóbusznak ütközött.
Egy 37 éves szakáldi férfi életét vesztette, amikor személygépjárművével egy menetrend szerint közlekedő autóbusznak ütközött.
A Készenléti Rendőrség járőrei két fiatal felnőttet fogtak el Sárospatakon, akik bántalmaztak, majd elvettek egy doboz cigarettát egy középkorú férfitól.
A Készenléti Rendőrség járőrei Miskolcon elfogták azt a férfit, akivel szemben a hatóságok előző napon adták ki az elfogatóparancsot.
A Készenléti Rendőrség járőrei verekedő társaság elfogásában és előállításában működtek közre Miskolcon.
Sátoraljaújhely közigazgatási területén kerékpáros gázolás történt.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a három férfiből álló társasággal szemben, akik Ormosbányán és Rudolftelepen összességében tizenegy sértetthez törtek be.
Egy arlói férfit fogtak el a rendőrök, aki a település mellett lévő erdőbe hordta rendszeresen a háztartásában keletkezett hulladékot.
Egy tiszaújvárosi motortolvajt fogtak el a rendőrök.
Taktabájon egy közúti ellenőrzés során a rendőrök 20 kilogramm illegálisan szerzett vágott dohányt foglaltak le.
Miskolc három különböző áruházából kísérelt meg lopni egy helyi férfi.