Legfrissebb híreink

Körözés akció a Zemplénben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogatóparancs alapján keresett és intézeti szökött is rendőrkézre került.

„Állj meg! Vamzer vagy!” – Őrizetben az ózdi rablók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiértesített járőrök a kapott személyleírás alapján a helyszín közelében azonnal elfogták, majd a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy fiatal párra rátámadtak, majd tettleg bántalmazva pénzt követeltek tőlük.

„Vedd el és gyerünk!” – Fél nap alatt előzetesben a rablók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéstől számított két órán belül a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, majd újabb tíz óra elteltével a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a gyanú szerint kirabolták alkalmi ismerősüket Szomolyán.

Fatolvajokat fogtak a készenlétisek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei fatolvajokat értek tetten Felsődobszán.

Rendőrkézen az idős néni kirablója

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Másfél évi nyomozás után őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba került a boldvai sértett ingatlanába behatoló támadó.

Kibontották a söröző falát

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a fiatalkorú tolvajokkal szemben.

Zsákmány nélkül menekült a rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták az avasi rablót a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói.

Támaszrabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban van már az a rabló, aki kerékpárt vett el a sértettől.