Legfrissebb híreink

Rendőrök elé ugrott a tolvaj

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ellopott rekeszeket kerítésen dobta át a tolvaj. Az üvegek eltörtek, őt elfogták.

Tolvaj és az orgazdája

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat egy tolvajjal egy és egy orgazdával szemben.

Berezeltek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség megalapozott gyanúja szerint a tetten ért kábeltolvajok több méter hosszú árkot ástak az erdőben, hogy hozzá juthassanak a réz és alumínium vezetékekhez.

Elfogadva

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el Alsózsolca városának önkormányzata a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját.

Készenlétben az állampolgárokért

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség bevetési egységei is közreműködnek Borsod-Abaúj-Zemplén megye közrendjének, közbiztonságának megerősítésében.

Újra előzetesben egy ózdi uzsorás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az uzsorás előzetes letartóztatásának lejártával, már szabad lábon ugyanott folytatta, ahol abbahagyta.

Súlyos baleset Putnok és Dubicsány között

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsi ütközött egymással a 26-os számú főúton Putnok és Dubicsány között.

Vascsővel támadt a nőre

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat egy mezőkövesdi támadóval szemben, aki megkísérelt egy nőt kirabolni.

Kerék-kötő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat egy biciklitolvajjal szemben, aki Miskolcon több kerékpárt is eltulajdonított.