Legfrissebb híreink

Őrizetben a szerb sofőr

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség annak a kamionnak a vezetőjét, aki Hejőkürtnél az M3-as autópályán az elmúlt szombat hajnalban tragikus kimenetelű balesetet okozott.

Előzetesben az ukrán sofőr

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság annak a mikrobusznak a vezetőjét, amely az elmúlt szombat hajnalban az M3-as autópályán Gelejnél árokba hajtott. A balesetben két utas életét vesztette.

Étel, ital – uzsorára: Előzetesben a zsarolók! Videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai szerint 300 százalékos kamatra adott élelmiszert és szeszes italt rászorulóknak egy ózdi férfi és fia. A nyomorúság vámszedőit a rendőrök elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Elnavigálta magát a tolvaj

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a poligráfon is megbukott autófeltörővel szemben.

Garázdák lezárt aktái

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sörözőben verekedők, valamint utcai kötekedő ügyében javasol vádemelést az ügyészségnek a Miskolci Rendőrkapitányság.

Már az új törvény alapján felelhet tettéért a fatolvaj

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az új Büntető Törvénykönyv rendelkezése alapján 2013. július 1-jét követően az erdőből jogellenesen történő fa kivágása és eltulajdonítása – értékhatártól függetlenül – bűncselekménynek minősül.