Kihasználták hétfőtől-vasárnapig

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy párt, akik a gyanú szerint egy nőt prostitúcióra bírtak rá és az ebből szerzett pénzt elvették tőle.
A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy párt, akik a gyanú szerint egy nőt prostitúcióra bírtak rá és az ebből szerzett pénzt elvették tőle.
A BRFK és a társszervek hétfőn 4 menekültet fogadtak a fővárosban.
Két autó ütközött össze frontálisan Csepelen.
Rendszeresek az éjszakai ellenőrzések a fővárosi szórakozóhelyek környékén. Legutóbb szombatra virradóan tartottak komplex bűnügyi és rendészeti akciót a belvárosban a budapesti rendőrök és a társhatóságok.
Nem tett vallomást az emberölés kísérlet elkövetésével gyanúsított fiatal, a budapesti életvédelmi nyomozók őrizetbe vették.
A budapesti gazdaságvédelmi nyomozók befejezték a 174 millió forintnak megfelelő kárt okozó bűncselekmény miatt folytatott nyomozást.
A budapesti rendőrök 15 órán belül elfogták a feltételezett támadót, aki életveszélyesen sebesített meg egy férfit.
Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit Budapesten sebesítettek meg vasárnap hajnalban. Az elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök.
Villamosmegállóhelybe sodródó autó ütött el egy nőt a Harminckettesek terénél.
A gyanú szerint a férfi bement az idősek házába, majd egy fegyverutánzattal követelte az értékeiket.