Megszúrtak egy nőt egy VIII. kerületi lakásban
A feltételezett elkövető is megsérült, egy váci kórházban fogták el a rendőrök.
A feltételezett elkövető is megsérült, egy váci kórházban fogták el a rendőrök.
A budapesti nyomozók gyanúja szerint fenyegette és verte az asszonyt, minden keresetét elvette tőle.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Mikulása különleges szolgálati gépjárművel érkezett a rendőrpalota elé.
A kőbányai rendőrök keresik az elkövetőket.
A 38 éves férfi a gyanú szerint Budapesten, a 61-es villamoson támadta meg a szerelvény vezetőjét.
A lefoglalt anyag értéke meghaladja a 87 millió forintot.
Egy idős férfi szorult segítségre az I. kerületben, a rendőrök pedig nem késlekedtek.
Már van jelentkező Maszat örökbefogadására.
Az egyik tettes az állványzaton mászott fel, míg társa lent figyelt.
Fűtés vagy víznyomás ellenőrzésére hivatkozva jutott be társával idős emberek lakásába, hogy ellopják megtakarított pénzüket.