Egy napon belül elfogták a háromfős bandát - Videóval

A rendőrök csaknem egy kilogramm kábítószert, több millió forint készpénzt és öt személyautót foglaltak le a gyanúsítottaktól.
A rendőrök csaknem egy kilogramm kábítószert, több millió forint készpénzt és öt személyautót foglaltak le a gyanúsítottaktól.
A nyomozók őrizetbe vették azt a budapesti férfit, aki egy pékségből több tízezer forintot vitt el.
A rendőrök összesen 1497,65 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.
A férfi még szeptemberben tört be egy épületbe, ahonnan egy hangfalat tulajdonított el.
Az egyik férfi a lakóház előtti autóban ülve felvette a rendelést, majd társai kihozták a lakásból az új pszichoaktív anyagot a vásárlóknak.
A rendőrök a férfit és 17 éves társát rövid időn belül elfogták a helyszínen.
A rendőrség elfogta azt a két férfit, akik mobiltelefonokat raboltak el nőktől Budapest több kerületében.
A három férfi Budapest XVIII. kerületében tört be egy családi házba. A rendőrök menekülés közben figyeltek fel rájuk.
A férfi az olajfestményeket anyagi haszonszerzés céljából szerezte meg.
Egy nő vesztette életét a balesetben.