Baleset miatt torlódás van az M3-as autópályán

Egy autó és egy motor ütközött össze a főváros felé vezető oldalon.
Egy autó és egy motor ütközött össze a főváros felé vezető oldalon.
A frissen végzett rendőrök a fővárosban állnak szolgálatba.
A budapesti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint évekkel ezelőtt több alkalommal fizetett egy kiskorúnak a szexuális együttlétért.
Több mint húsz kilogramm, 70 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot lefoglaltak, három feltételezett dílert őrizetbe vettek a budapesti nyomozók.
Elkészült az igazságügyi műszaki szakértői vélemény. Eszerint a luxus-sportkocsi legalább 137 km/óra sebességgel száguldott, mielőtt kisodródva elgázolta a szabályosan közlekedő kerékpárost. A budapesti rendőrök a kórházból állították elő az autó vezetőjét, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
A 16 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A járőrök nem tapasztaltak jogsértést az Örs vezér tere és Ilonatelep megállóhely között közlekedő HÉV-en.
Gyűlés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. július 10-én Budapest III. és XIII. kerületében.
A 128. Atlétikai Magyar Bajnokság miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. július 7-én és július 8-án Budapest IX. és XXI. kerületében.
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. július 8-án Budapest VI. és XIV. kerületében.