Fémekre specializálódtak
Fémekre specializálódott tolvajpárost fogtak el a hegyvidéki rendőrök. Feltehetően már korábban is jártak a helyszínen.
Fémekre specializálódott tolvajpárost fogtak el a hegyvidéki rendőrök. Feltehetően már korábban is jártak a helyszínen.
Állatmentők jelzésére érkeztek az óbudai rendőrök, rossz körülmények között tartott, alultáplált állatokat találtak.
Vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a nyomozást két férfi ellen, akik 2012. január 13-án egy Budapest XXII. kerületben található gombapincében megöltek egy 59 éves férfit.
Rendészeti szakközépiskolások is segítik mától az árvízi védekezést a Margitszigeten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője nyomozócsoportot hozott létre azoknak az állampolgári bejelentéseknek a kivizsgálására, amelyek gyanús személyek megjelenéséről számolnak be Budapest árvízveszéllyel érintett kerületeiben.
Már a villamoson megfenyegette, majd percekig követte áldozatát az a fiatal rabló, akit a bűncselekményt követő rövid időn belül elfogtak a rendőrök.
Elfogták a rendőrök azt a három férfit, akik autóbuszon idős nénitől loptak.
Visszaélés kábítószerrel vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a BRFK.
A rendőrök 2013. június 2-án 6 óra körüli időben Kőszeg közelében elfogták azt a 25 éves budapesti férfit, aki 2013. május 31-re virradóra egy Budapest, VII. kerületi kórházból megszökött a rendőri őrizetből.
Taxival menekültek az elkövetők, akiket rövid időn belül elfogtak a rendőrök.