Téglát loptak
Több száz téglát lopott egy páros Árpádhalomról. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
Több száz téglát lopott egy páros Árpádhalomról. Az ügyben indult nyomozás lezárult.
Egy lengyel sofőr balesetet okozott Szegeden, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.
Rövid időn belül hazakerült az a kerékpár, amit egy fiatalkorú fiú lopott el Szentesen. Az ügyben nyomozás indult.
Az Ásotthalom közúti határátkelőhely a közelgő ünnepi időszakra való tekintettel meghosszabbított nyitvatartással működik majd hétvégenként.
A Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja szabadideje alatt ért tetten egy tolvajt, aki két sertést akart ellopni a városban.
A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, akit több mint 200 ezer forint értékben lopott kábeleket a városban.
A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök folyamatos járőrszolgálatot látnak el a külterületeken és tartják a kapcsolatot az ott élőkkel.
Marihuánával és kristály fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy nő Szegeden. A rendőrök elfogták.
Szeged belvárosában vitt el egy elektromos rollert egy férfi. A rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki.