Koszovói embercsempész őrizetben

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két koszovói állampolgár Röszkénél. Az illegális migránsokat egy szintén koszovói férfi segítette, akit a Csongrád megyei nyomozók embercsempészés miatt őrizetbe vettek.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két koszovói állampolgár Röszkénél. Az illegális migránsokat egy szintén koszovói férfi segítette, akit a Csongrád megyei nyomozók embercsempészés miatt őrizetbe vettek.
Szabálytalanul közlekedő, meghibásodott járműszerelvény, valamint az azt vontató szintén szabálytalankodó tréler vezetőivel szemben intézkedtek a Csongrád megyei rendőrök az M43-as autópályán.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A járőrök az első napon csaknem ezer alkalommal szondáztatták meg az autósokat a 29. Körös-toroki Napok elnevezésű rendezvény helyszínén, Csongrádon. A szonda két esetben mutatott pozitív értéket.
Együttműködési megállapodást kötött a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. Az elsődleges cél a közös munka feltételrendszerének megteremtése, az együttműködés fő területeinek kijelölése.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Röszkén.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenhárom migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A magyar rendőrök átadták a román hatóságoknak a Magyarcsanádon elfogott illegális migránsokat.