Meghalt két siklóernyős Szentes közelében
Életét vesztette két siklóernyősegy balesetben Szentes külterületén.
Életét vesztette két siklóernyősegy balesetben Szentes külterületén.
Egy makói férfi telefonját akarta megszerezni két helybeli fiatal, ezért először elvették a készüléket, majd megütötték a sértettet. Rablás miatt indult ellenük eljárás a Makói Rendőrkapitányságon.
A Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak, ezért már a hétvégétől a forgalom erősödésére számít a rendőrség a Röszke és a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen.
A magyar rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen lefoglaltak egy autót melynek, a rendszámát és a forgalmi engedélyét is körözték a német hatóságok.
Egy mindszenti csárdába tört be egy hódmezővásárhelyi férfi, majd miután a riasztó megszólalt, zsákmány nélkül távozott. A biztonsági kamerák képei alapján, a vásárhelyi rendőrök még a bejelentés napján előállították.
Két esetben két szentesi férfit állítottak elő a helyi rendőrök, akik kerékpárokat és csaptelepeket loptak a városban.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra 13 illegális migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Csongrád megyében.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra 27 illegális migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Az osztrák hatóságok körözték azt a szerb férfit, akit 2017. június 11-én a röszkei határrendészek elfogtak és előállítottak.