Legfrissebb híreink

Késelés Győrben - frissítve

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

Késelés Győrben

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Szabályszegés, figyelmetlenség = baleset

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A figyelmetlenség és az elsőbbségi jog meg nem adása több személyi sérüléses balesetet is okozott az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megyében.

A rendőri hivatást népszerűsítették

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az egyik győri középiskola végzős osztályában beszélgettek a fiatalokkal.

Zebrán ütötte el

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik autó megállt, míg a másik, az álló jármű mellett elhaladva ütötte el a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogost.

Kábítószergyanús anyagokat birtokoltak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári járőrök négy férfival szemben intézkedtek, mindegyiküknél találtak kábítószergyanús anyagokat.

Ellopták az autója kulcsát

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy órán belül elfogták a tolvajt.