Körözés volt érvényben ellenük
A győri és a kapuvári rendőrök három férfit állítottak elő az elmúlt 24 órában.
A győri és a kapuvári rendőrök három férfit állítottak elő az elmúlt 24 órában.
A belga gépkocsivezető három koszovói nőnek és nyolc gyermeknek nyújtott segítséget. Három férfi honfitársuk taxival akart külföldre jutni.
Egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött, két személy megsérült.
Egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött.
Figyelmetlenségből hajtottak egymásnak.
Mintegy 300 fő nyugállományú rendőr és határőr fogadta el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság meghívását.
A soproni rendőrök az igazoltatottak járműve mellől foglalták le a fehér színű, por anyagú kábítószergyanús anyagot.
Az egyenruhások a baleset helyszínelését befejezték.
Három tehergépjármű ütközött.
Csornai rendőr kapta az elismerést Győr-Moson-Sopron megyében.