Legfrissebb híreink

Szóljon, ha felismeri!

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok közreműködését kérik az ismeretlen személy azonosításához.

Fokozott rendőri jelenlét a téli időszakban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hideg időjárás különösen nagy veszélyt jelent az idős, egyedül élő, valamint a rászoruló emberek számára. Győr-Moson-Sopron vármegyében az egyenruhások ezért folyamatosan és visszatérő jelleggel ellenőrzik azokat, akik fokozottan veszélyeztetettek lehetnek.

Ismét a jogos tulajdonosnál egy ellopott bringa

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozói négy nap alatt felgöngyölítették a bűncselekményt – azonosították, körözték és elfogták a kerékpártolvajokat, akik ellen most már dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyik eljárás.

Drogériából loptak, felismeri őket?

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

Prevenció színházzal

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-megelőzési színházi előadást tartott a Rév Színház a csornai diákoknak.

Kerékpárt lopott, felismeri?

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai nyomozók az állampolgárok közreműködését kérik az ismeretlen személy azonosításához.

Összefogás a bajban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Téti Családsegítő Szolgálat és a Segítőház Alapítvány munkatársai, a Győri Rendőrkapitányság járőreivel közösen segítettek egy utcán fagyoskodó idős emberen.