Közlekedési jogsértések Jász-Nagykun-Szolnok megyében
A rendőrség eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.
A rendőrség eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.
Kiterjedt cannabis-ültetvényt nevelgettek Csépa külterületén a gyanú szerint.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Az újszászi rendőrök valami szokatlant észleltek az úton: egy tejet szállító kamiont és egy tehergépkocsi rakterét egy szivattyú kötötte össze. Azonnal intézkedtek, így érték tetten a gyanúsítottakat.
Egy szolnoki üzletházban felejtette kabátját egy férfi. Éjjel ment vissza érte, két fotocellás ajtót is leemelt a helyéről, de a dzseki nem lett meg.
A forgalom-ellenőrző járőrök fogták el a négy körözés hatálya alatt álló férfit Fegyverneken.
Napok óta nem vette át az ebédet a jászszentandrási férfi, azonban az ételkiszállítót ez nyugtalanította. A jászsági körzeti megbízottak jártak a végére a történteknek.
Szolnokon akart kocsikázni a gyanúsított, ezért elvágta három gépjármű vezetékeit, de beindítani nem sikerült az autókat. A mozgalmas éjszaka után a jogsértő egyszerűen elaludt az egyik megrongált járműben.
Megvédték bajnoki címüket a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai.
A fokozott közúti ellenőrzés eredményei számokban.