Kerékpárokra szakosodott
A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászladányi Rendőrőrse eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Tibor jászladányi lakossal szemben.
A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászladányi Rendőrőrse eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Tibor jászladányi lakossal szemben.
Forgalomból kivont gépjárművel, vezetői engedély nélkül és ittasan vezetett a tiszaföldvári férfi. A rendőrség a jogsértő ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt indított nyomozást befejezte.
24 órán belül elfogás, kihallgatás, őrizetbe vétel és bíróság elé állítás.
Többször is visszatért a túrkevei autómosóhoz feltörni a perselyeket, de a rendőrök elfogták a 22 éves helyi lakost és társát. A rendőrség az ügyben a nyomozást befejezte.
A diszkó után kezdtek el vitatkozni.
Zavartalan a forgalom Szolnok külterületén.
Félpályás útlezárás Szolnok külterületén.
A karcagi rendőrök az elkövetéstől számított pár órán belül azonosították, majd elfogták azt a három férfit, akik a város egyik üzletéből illatszereket loptak el.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság bíróság elé állítást javasolt az egyedi azonosító jellel visszaélés és más bűncselekmény miatt indult eljárásban.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a nyomozást a lopás vétség gyanúja miatt indult eljárásban.