Gyors felderítés Szolnokon

Régi ismerősként üdvözölték az ismeretlent azért, hogy ölelés közben meglopják, de a sértett észrevette, hogy megkárosítják. Az éppen a közelben tartózkodó szolnoki járőrök azonnal elfogták a feltételezett elkövetőket.
Régi ismerősként üdvözölték az ismeretlent azért, hogy ölelés közben meglopják, de a sértett észrevette, hogy megkárosítják. Az éppen a közelben tartózkodó szolnoki járőrök azonnal elfogták a feltételezett elkövetőket.
A megalapozott gyanú szerint, júniusban és júliusban több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett a tiszaburai férfi.
A jogsértő a bűncselekményt követő egy órán belül már a nyomozóknak vallott tettéről.
A karcagi rendőrök cserbenhagyás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy sápi férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.
A szolgálati kutya elvezette a rendőröket az egyik feltételezett elkövető otthonáig. A nyomozók gyanúsítottként kihallgattak három kisújszállási fiatalkorút, akik betörtek egy családi házba.
A rendőrök őrizetbe vettek egy cibakházi férfit, akinek a jármű önkényes elvétele mellett több vagyon elleni bűncselekmény is a terhére róható.
Ismeretlen személy a közlekedés biztonságát veszélyeztette Rákócziújfaluban.
Egy szolnoki férfi megöléssel fenyegette, majd gáz-riasztó pisztolyt fogott ismerősére. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a fegyveres támadót.
A fülhallgatót elvitte, az airpods tokot az üzletben elrejtette. A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy tiszaföldvári nőt.
A gyanúsított a volt élettársa kerékpárját vitte magával a szolnoki lépcsőházból.