A vásárosnaményi rendőrök elfogták a betörőket

Egy tiszavidi italboltba törtek be.
Egy tiszavidi italboltba törtek be.
A rendőrök a gépkocsik csomag- és motorterében elrejtve találtak rá az illegális dohányárura.
Vita közben szúrta meg nyíregyházi ismerősét a gyanúsított.
Az érkerti rendőrök várják a képen látható bicikli tulajdonosának a jelentkezését.
Két másik jármű hatósági jelzését szerelte fel autójára.
Szilveszter éjjel tört be egy családi házba a nagykállói férfi, ahonnan húszmillió forint készpénzzel, és más értékekkel távozott.
Nyíregyházán egy kerékpártárolóból lopott biciklit a hajdúhadházi férfi.
A vásárosnaményi rendőrök várják az ismeretlen gépjármű vezetőjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a bűncselekményt elkövető személyről, vagy az általa vezetett gépjárműről bármilyen információval rendelkeznek.
Fogyasztották és árusították is a kábítószert a gyanúsítottak.
Az amerikai hatóságok körözték.