Sorozatosan követett el vagyon elleni bűncselekményeket
A nyírbátori rendőrök a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették.
A nyírbátori rendőrök a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették.
Több ezren látogattak ki a Nyíregyházi Repülőtéren megrendezett rendezvényre 2017. június 24-én.
Manipulálták a jármű egyedi azonosítóit.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányságon a közbiztonságot érintő szakmai fórum megrendezésére került sor 2017. június 22-én.
Az alapismereti vizsgát követően a rendőrség és a polgárőrség hatékony együttműködését érintő kötetlen beszélgetésre is volt lehetőség.
A rendőrök nyíregyházi lakása előtt fogták el azt a 32 éves férfit, aki az nyomozás adatai szerint anyagi haszonszerzés érdekében kábítószert árusított.
A rendőrség vádemelési javaslatot tett az ellen a fóti férfi ellen, aki rendőrnek adta ki magát egy nyíregyházi házaspárnak, majd társával zsarolás útján több millió forint értékű arany ékszert és készpénzt vittek el az otthonukból.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járművet a Váci Rendőrkapitányság körözi.
A gyanúsítottak egy 13 éves fiút támadtak meg, majd elvették a mobiltelefonját.
A járművet az olasz hatóságok körözték.