Elfogták az ajaki járműtolvajokat

A kisvárdai rendőrök a bejelentést követő fél órán belül elfogták a feltételezett tetteseket.
A kisvárdai rendőrök a bejelentést követő fél órán belül elfogták a feltételezett tetteseket.
A nyomozás adatai szerint az élettársi kapcsolatban élő pár a településen élők körében árulta a kábítószert.
A rendőrség elfogta a gyanú szerint „uzsorázó” tiszavasvári férfit.
Megyeszerte nyolc nemzeti dohányboltba törtek be a gyanú szerint az érpataki férfiak.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 22 órakor feloldottak, a forgalom ismét zavartalanul halad.
A halálos baleset helyszínelése még folyamatban van.
A baleset helyszínelésének ideje alatt a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
A frissen végzett őrmestereket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ünnepélyes keretek között fogadta.
A gépkocsi kesztyűtartójába és a gumiszőnyegek alá rejtették el a 156 doboz cigarettát.
A román rendőrség Kolozsvár belvárosában elfogta az európai elfogatóparancs alapján körözött román férfit.