Hodászi síremlékeket rongáltak meg

A rendőrség a bejelentést követő másnap elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat.
A rendőrség a bejelentést követő másnap elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat.
Körözési találatok az elmúlt 24 órában.
A fehérgyarmati nyomozók néhány órán belül kézre kerítették az elkövetőket.
A tiszavasvári járőrök akkor igazoltatták a két férfit, amikor az eltervezett bűncselekményt mentek végrehajtani.
A rendőrök 12 órán belül elfogták a feltételezett tetteseket. (videóval)
A képzés célja a kibővült rendészeti tevékenység szakszerű végrehajtására és a kényszerítő eszközök alkalmazására történő felkészítés.
A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest néhány percen belül a helyszín közelében elfogták.
Az eljárás adatai szerint a gyanúsított fogyasztotta és árulta is a kábítószert.
A nagyobb forgalomban a szokásosnál is körültekintőbb közlekedésre szólít a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Napkor határában fogták el a férfit.