Halálos kimenetelű baleset a 491-es számú úton
A rendőrség a baleset helyszínelését teljes pályás útlezárás mellett megkezdte.
A rendőrség a baleset helyszínelését teljes pályás útlezárás mellett megkezdte.
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik tiszalöki hétvégi házakba törtek be.
A Készenléti Rendőrség járőrei találtak rá az eszméletlen nénire.
Záhonynál úszott át a Tiszán de a parton ágak közé szorult. Az ukrán férfi a kihűlés szélén állt, amikor a rendőrök rátaláltak. A járőrök szabadították ki, pokrócba burkolták és bevitték a kirendeltségre, ahova addigra kiérkezett a mentő is.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogták annak a kétfős társaságnak a tagjait, akik egy 34 éves férfit előzetes szóváltást követően bántalmaztak.
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik Nagykálló belterületén egy társaság tagjait előzetes szóváltást követően bántalmaztak.
A rendőrség befejezte a nyomozást a lopás miatt indított ügyben.
A rendőrök fél órán belül elfogták azt a fiatal fiút, aki megkísérelte egy idős asszony kezéből kitépni a táskáját.
A rendőrség befejezte a nyomozást és vádemelési javaslatot tett egy 29 éves nyíregyházi lakos ellen, aki ismerőse udvarából fém hulladékokat tulajdonított el.
A rendőrök Komoró külterületén mintegy 20 millió forintot meghaladó értékű feltehetően csempészett cigarettát találtak.