Mindent vitt, ami mozdítható volt

Később pedig értékesítette a megszerzett „árut” az a 27 éves férfi, akit a szombathelyi nyomozók vettek őrizetbe több rendbeli lopás és lopás kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Később pedig értékesítette a megszerzett „árut” az a 27 éves férfi, akit a szombathelyi nyomozók vettek őrizetbe több rendbeli lopás és lopás kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A vasvári nyomozók a lefoglalt értékeket visszaszolgáltatták a tulajdonosoknak.
A celldömölki rendőrök néhány nap alatt elfogták azt a három vasi férfit, akik több, nagyobb értékű villanymotort tulajdonítottak el egy helyi üzemből.
Szombathely határában, a 87-es számú főúton fogták el a migránsokat szállító azeri embercsempészt.
Szolgálaton kívüli rendőr jelzését követően állították meg az egyenruhások a tizennyolc migránst szállító embercsempészt Szombathelyen.
Rendészeti szakterületen dolgozó rendőröket díjazott a Magyar Autóklub Nyugat-dunántúli Regionális Szervezete Vas vármegyében.
Ezúttal a Kőszegi Rendőrkapitányság térségében végeztek finn módszeres ellenőrzést az egyenruhások. A hétvégén két esetben is pozitív lett az alkoholteszter.
Finn módszeres ellenőrzést tartottak a rendőrök a Szombathelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A közlekedésbiztonsági akció során a Vas megyei egyenruhások közel kétszáz járművezetőt ellenőriztek.
A Körmendi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
Torony térségében, a 89-es számú úton fogták el a migránsokat szállító koszovói embercsempészt.