Legfrissebb híreink

Teljes útlezárás a 8-as számú főúton

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítaniuk a járművezetőknek a 8-as számú főúton, Vas megyében.

Árvízi helyzet Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már csak két útszakaszt érintően van továbbra is forgalomkorlátozás 2014. szeptember 19-én, a 14 óra körüli állapot szerint.

Árvízi helyzetkép Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy útszakaszt érintően továbbra is forgalomkorlátozás van érvényben a 2014. szeptember 19-én 11 óra körüli időben megállapítottak szerint.

Tizenharmadikán tizenhárom visszapillantó

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya eljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfival szemben.

Árvízi helyzetkép Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat útszakaszt érintően van továbbra is forgalomkorlátozás 2014. szeptember 18-án, a 7 óra körüli állapot szerint.

Hiába szaladt a dohánnyal, tíz perc alatt elfogták

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szombathelyi rendőrök a bejelentést követő tíz percen belül elfogták P. István, 38 éves hajléktalan férfit, akinél a járőr megtalálta a lopott dohányárut.

Lótolvajok

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya eljárást folytatott lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfivel szemben.