Veszprém megyében 17 új tiszthelyettes áll munkába
Összesen 17 újonnan felszerelő tiszthelyettes kapta kézhez ünnepélyes keretek között kinevezési parancsát 2014. március 3-án a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Színházterem.
Összesen 17 újonnan felszerelő tiszthelyettes kapta kézhez ünnepélyes keretek között kinevezési parancsát 2014. március 3-án a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Színházterem.
Gyalogost ütött el egy személyautó.
Bíróság elé állítással zárta a Veszprémi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya annak a 32 éves férfinak az ügyét, aki egy veszprémi bevásárlóközpontban tulajdonította el az egyik vásárló kasszánál felejtett pénztárcáját.
A 2013. évi munkáját értékelő ünnepélyes állománygyűlését 2014. február 25-én tartotta meg a Tapolcai Rendőrkapitányság.
Hollandiából érkezett haza autójával az illető, aki állítása szerint fél kiló juhtúrót hozott.
Kisebb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ellen a 43 éves erdőtelki nő ellen, aki a megvásárolni kívánt családi házból minden mozdítható berendezést magával vitt.
Vádemelési javaslattal zárta le a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a négy férfi ellen folytatott nyomozást.
A Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozást indított rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 és egy 19 éves veszprémi férfi ellen.
A Veszprémi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte 2014. február 17-én azt a pápai nőt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy társával több idős embert is az otthonában lopott meg.
Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefolytatott nyomozás iratait küldte meg az ügyészségnek a napokban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.