Befejezték a helyszínelést a 74-es főúton
Anyagi kár keletkezett mindkét autóban.
Anyagi kár keletkezett mindkét autóban.
Két személygépkocsi ütközött össze a 74-es főúton.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon írt alá együttműködési megállapodást a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Szakközépiskola.
A tartós fizikai és szellemi igénybevételnek kitett, ugyanakkor szolgálati feladataikat kiemelkedően ellátó rendőrök vesznek részt a programban.
Ez alkalommal Lentiben várták a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat a zalai toborzó tisztek.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának szervezésében „Válaszok valós veszélyekre" címmel rendeztek szakmai konferenciát 2016. január 13-án a főkapitányság tanácstermében.
Újra közlekedhetnek a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek Zala megyében a 61-es főúton.
Korlátozták a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek közlekedését Zala megyében a 61-es főúton.
Fokozott óvatossággal közlekedjenek!
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság két járőre kapott ajándékot a Magyar Autóklub Nyugat-dunántúli Regionális Szervezetétől.