Biciklivel ütközött neki az autónak

A kerékpáros sérült meg a zalaegerszegi balesetben.
A kerékpáros sérült meg a zalaegerszegi balesetben.
Két autó ütközött össze a 76-os főúton.
Általános iskolás gyermekek műveiből nyílt kiállítás a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában. A „művészek” a rendőrök, a mentők és a tűzoltók mindennapjait mutatták be.
Egy eszméletlen állapotban lévő 2 és fél éves, asztmás kisfiún segítettek a zalai rendőrök.
Két autó ütközött össze Nemesapátinál.
Egy autó az árokba repült, a sofőr szörnyethalt.
A Zala megyei nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg azt az ügyet, amely még 2014. november 2-án történt Galambok külterületén a 7511-es számú úton, ahol halálos baleset történt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság gépkocsi-flottája 23 új autóval bővült.
Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely után 2015. február 12-én Lentiben várták a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 100.000,-Ft nyomravezetői díjat tűzött ki az alábbi bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére.