Hétvégi közlekedési prognózis

A 2016. július 1. és 2016. július 3. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A 2016. július 1. és 2016. július 3. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A válogatott búcsúját követően a magyar rendőrök is hazatértek Franciaországból.
Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területén.
Szent László napján, június 27-én a határőrök és határrendészek védőszentjére emlékeznek.
A tartós hőhullám megviseli az emberi szervezetet. A hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre és türelemre van szüksége.
Nemzetközi akció keretében két nap alatt hét embercsempésszel szemben jártak el a magyar rendőrök.
A 2016. június 24. és 2016. június 26. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
339 rendőr fejezte be tanulmányait a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában.
IX. PANGEA akció: 103 ország 193 hatósága lépett egy időben a hamisítás ellen.
Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány ünnepélyes keretek között fogadta a 162 végzős rendőr hallgatót.