Rendőr mentette meg egy illegális bevándorló életét
Ásotthalom határátkelőhely közelében eszméletét vesztette egy illegális migráns, de időben segítséget kapott a rendőröktől.
Ásotthalom határátkelőhely közelében eszméletét vesztette egy illegális migráns, de időben segítséget kapott a rendőröktől.
177 rendőr fejezte be tanulmányait az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában.
A 2016. június 17. és 2016. június 19. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A rendőrség hat gyanúsítottal szemben tett vádemelési javaslatot az ügyészség felé.
Rendőrnek adta ki magát a rabló, aki ellen vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda.
A TISPOL legutóbbi, 2016. június 10. és 12. közötti országos akciója során a rendőrök csaknem 40 ezer járművet ellenőriztek.
Az idén második alkalommal megrendezett Nemzetközi Rendőr Lovasverseny alkalmából a magyar rendőr és polgárőr lovas egységek, valamint a meghívott külföldi országok lovas szolgálatai mutatták be, illetve mérték össze tudásukat.
Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központ és a Budapesti Rendészeti Sportegyesület 2016. június 10-én Budapesten.
A 2016. június 10. és 2016. június 12. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján kerül sor Magyarországon is a Tispol Drugs & Alcohol elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtására.