Bűnszervezetet számoltak fel

Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport vezetőjével és hét társával szemben javasol vádemelést a nyomozó hatóság.
Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport vezetőjével és hét társával szemben javasol vádemelést a nyomozó hatóság.
RAILPOL 11. Rail Action Day 24 - BLUE
Befejeződött a nyomozás.
Több fegyvert és lőszert találtak a nyomozók a házkutatás során.
A 2016. március 4. és 2016. március 6. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Elfogták a szabadságvesztés letöltése alól kibúvó férfit.
Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány meghívására háromoldalú találkozóra került sor 2016. március 2-án Kecskeméten.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai több millió forint értékű heroint találtak a gyanúsítottaknál.
A Bombaadat Központok Nemzetközi Munkacsoportja (International Bomb Data Centre Working Group, a továbbiakban IBDCWG) ezúttal Magyarországon tanácskozott.
Budapest és a megyei jogú városok biztonsága, bűnmegelőzése volt a tanácskozás témája.