Megszűnt a terelés az M1-es autópályán
A sztrádán zavartalanul halad a forgalom.
A sztrádán zavartalanul halad a forgalom.
A rendőrség legutóbbi, 2014. augusztus 8-9. közötti európai szintű fokozott ellenőrzésének mérlege.
A tartós hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre, türelemre van szüksége.
A Készenléti Rendőrség zenekara a Stájerországi Rendőrzenekarral közösen lépett fel.
A 2014. augusztus 8. és augusztus 10. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Fokozottan ellenőrzik a rendőrök a közlekedőket a TISPOL akcióban. Ezúttal a fő cél a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése.
A Készenléti Rendőrség, valamint a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2014. augusztus 5-én Thaiföldről Magyarországra hozták R. Antalt.
A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr - főkapitányság közösség elleni uszítás bűntett elkövetésnek gyanúja miatt indított eljárást az Érpatakon 2014. augusztus 2-án megtartott demonstráción történtekkel kapcsolatban.
A gyanú szerint a férfi több alkalommal szegte meg a jogköréből eredő vagyonkezelői kötelezettségét.
Az Országos Rendőr-főkapitányság nem rendelt el és nem indított olyan közlekedésrendészeti akciót, amely a gépjárművek vezetésére jogosító okmányok érvényességi (egészségügyi alkalmassági) idejének ellenőrzésére fókuszál.