A második sorozatot szakították meg

Az esztergomi rendőrök a kórházi tolvaj után egy másik férfit is elfogtak, aki kerékpárokat, rézcsövet, vascsövet és radiátort is lopott. A 24 éves tokodaltárói férfit letartóztatta a bíróság.
Az esztergomi rendőrök a kórházi tolvaj után egy másik férfit is elfogtak, aki kerékpárokat, rézcsövet, vascsövet és radiátort is lopott. A 24 éves tokodaltárói férfit letartóztatta a bíróság.
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki ellen országos elfogatóparancs volt érvényben.
A csornai rendőrök elfogtak egy férfit, aki egy helyi átvevőhelyen próbált meg leadni olyan fémtárgyakat, amelyeket korábban egy sopronhorpácsi telepről loptak el.
A két férfi nem tudta igazolni jogszerű magyarországi tartózkodását.
Cserbenhagyás vétség elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy sarkadi férfit, mert Békéscsabán a személygépkocsijával nekiütközött egy álló autónak, majd elhajtott. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon eltulajdonította egy váróteremben várakozó, padon alvó utas mobiltelefonját.
A kisbéri rendőrök az elkövetőket és az ellopott járművet is megtalálták. A kisautót az egyenruhások visszaadták tulajdonosának, egy három éves kislánynak.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán befejezték a nyomozást a kábítószer-kereskedelem bűntett és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt K.K. tolnai lakossal szemben folytatott ügyben.
A magyar rendőrök a lengyel hatóság által körözött gépkocsit foglaltak le Ártándon.