Legfrissebb híreink

Elsodorták a kislányt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 11 éves gyermek akart átfutni az úttesten Veszprémben.

Alkalom szülte a tolvajt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri férfi autót akart mosatni, de végül az irodából lopott.

Három nap, három garázdaság

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Ütközött, majd elhajtott a helyszínről

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök fél napon belül azonosították és elfogták azt a 31 éves férfit, aki a gyanú szerint balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

Újabb díler rendőrkézen

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy salgótarjáni parkolóban fogták el a rendőrök az eladót és vevőjét.

Nagybátyjától lopott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság befejezte a 21 éves gyanúsított ügyében a vizsgálatot.

Eltiltott sofőr

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök őrizetbe vettek egy járművezetőt.

Biciklit lopott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 23 éves helybeli férfival szemben, aki egy kerékpárt tulajdonított el Csongrádon.

Két halfilé és egy üveg vodka

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biztonsági őr visszatartotta a rablót a rendőrök kiérkezéséig.