Bíróság elé állítást javasolnak

Az igali rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Az igali rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Szolnokon, a Lovas István úton több mint két tucatnyi garázs tetejéről tulajdonította el az esővíz elvezető lemezeket.
Egy albán férfit akart hamis igazolvánnyal Dublinba juttatni.
A ferencvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A rendőrök tizenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a 2019-es esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
A pápai rendőrök elfogták és előállították azt a 44 éves nagygyimóti férfit, aki utast is szállított járművével és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása sem volt.
Vásárlást követően fogták el az oroszlányi rendőrök a fogyasztót és a terjesztőt.
A nagykanizsai rendőrök bűnügyi őrizetbe vettek egy 26 éves helyi férfit.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dakos József rendőr dandártábornok Szegeden fogadta szerb partnereit.