Még bukósisak sem volt az ittas motoroson
A pápai rendőrök elfogták és előállították azt a 44 éves nagygyimóti férfit, aki utast is szállított járművével és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása sem volt.
A pápai rendőrök elfogták és előállították azt a 44 éves nagygyimóti férfit, aki utast is szállított járművével és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása sem volt.
Vásárlást követően fogták el az oroszlányi rendőrök a fogyasztót és a terjesztőt.
A nagykanizsai rendőrök bűnügyi őrizetbe vettek egy 26 éves helyi férfit.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dakos József rendőr dandártábornok Szegeden fogadta szerb partnereit.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsének munkatársai a járművet lefoglalták.
A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy balotaszállási férfit, aki műszaki cikkeket és élelmiszert vitt el egy ruzsai tanyáról.
A zuglói nyomozók elfogták azt a két férfit és társukat, akik hagyatéki eladás ürügyén találkoztak a kereskedővel, majd kirabolták.
A hajdú-bihari felderítés eredményeként a Terrorelhárítási Központ és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály országos akciósorozatot hajtott végre.
Lopások elkövetésével gyanúsítható férfit fogtak el a rendőrök Békés megyében.
Illegálisan léptek be Magyarország területére.