Balesetett okozott, majd elmenekült
Előzetes letartóztatásba került a sofőr, aki Bajót külterületén okozott halálos balesetet.
Előzetes letartóztatásba került a sofőr, aki Bajót külterületén okozott halálos balesetet.
A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit rövid időn belül elfogták.
Macskaalomba rejtve csempészték a drogot az országba.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra két albán férfi Csongrád megyében. A rendőrök az illegális migránsokat feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Harmincnégy határsértőre találtak a magyar és a román rendőrök közös ellenőrzésük során egy bolgár kamion vontatmányában Csanádpalotánál. A tehergépjármű vezetőivel szemben a román hatóságok járnak el.
Hajnalban, az autópályán sétáló és jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárokat tartóztattak fel a rendőrök az emődi lehajtónál.
Idén ötödik alkalommal vesznek részt magyar rendőrök határrendészeti műveletekben Szerbiában és Macedóniában.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tatabányai Rendőrkapitányság épületébe várták az érdeklődőket.
A gyanú szerint Mezőberényben és környékén terjesztett kábítószereket, új pszichoaktív anyagokat egy férfi és egy nő. A bódító hatású szereket egy törökszentmiklósi férfitól szerezték be. A rendőrség vádemelést javasol ellenük.