Legfrissebb híreink

Egy nap, két garázdaság

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Hétfőn reggel Szentendrén, este pedig Érden fajult tettlegességig egy-egy közlekedési konfliktus. Mindkét bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták a rendőrök.

Poharakat burogatott fel és térkővel akart dobálózni

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárás egy 24 éves karádi férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Illegális migránsokat tartóztattak fel Szegednél

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Tetten érték a tolvajt

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök összehangolt akcióban fogták el azt a 39 éves férfit, aki építkezésről lopott.

Parkoló autóból lopott

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök néhány órán belül elfogták a fiatalkorú elkövetőt.

Pénzt követelt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőrök fél órán belül elfogták azt a férfit, aki kétszer is késsel rabolt.

Illegális migránsok egy kamionban

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Tompánál két külföldi férfi egy jármű rakterében elbújva, jogellenesen próbált bejutni Magyarország területére.

Kamionban bújt meg

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy külföldi férfi próbált meg Tompánál jogellenesen bejutni Magyarország területére.

Hamis rendszámmal bukott le

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy rábacsanaki férfit.