A látszat néha csal

A dabasi rendőrök elfogták azt a 31 éves nőt, aki egy idős férfit fosztott ki Örkényben.
A dabasi rendőrök elfogták azt a 31 éves nőt, aki egy idős férfit fosztott ki Örkényben.
Németh József alezredes 42 év szolgálat után lépett be utoljára a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti kapuján. A 60. életévét betöltve rendelkezési állományba került főtiszt úgy tudta, a rendőrnapon veszi át elismerését ünnepélyes keretek közt. Ám kollégái úgy döntöttek, meglepik valamivel, amire még nagyon sokáig emlékezni fog.
A jánoshalmi rendőrök három gyanúsított ellen javasolnak vádemelést.
Két nap alatt két többszörösen körözött személyt is elfogtak az angyalföldi rendőrök.
A DELTA Program keretében a jászladányi rendőrök kivontak egy dílert a forgalomból.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretei között ellenőrizte a buszsávok szabály szerinti használatát 2025. május 5-én és 7-én.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint kristályt terjesztett.
Lakása ajtajából árult kristályt és kokaint, rendőrök ütöttek rajta
Az elmúlt nap eseményei számokban.