Legfrissebb híreink

Baleset- és bűnmegelőzési utca Zalaegerszegen

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére, diákok és felnőttek közösen festették fel a rendőr-főkapitányság külső kerítéselemeire a korábbi rajzpályázatok valamennyi művét.

Baleset az M1-es autópályán

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépkocsi ütközött Börcs térségében.

Anya és lánya őrizetben

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Szarvason őrizetbe vett a rendőrség két nőt, akik a gyanú szerint az elmúlt években többeknek adtak el tiltott bódító hatású szereket. A fogyasztókat a lakásukon fogadták és szolgálták ki.

Elfogták

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy padon ülve találtak rá arra a férfira, aki percekkel korábban kezében egy fegyvernek látszó tárggyal garázdálkodott Szolnok egyik utcáján.

Próbaidős rendőrök Somogy megyében

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Frissen végzett, fiatal őrmestereket fogadtak ünnepélyes keretek között Kaposváron.