Legfrissebb híreink

Elfogták a három kerékpár-tolvajt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Még a kerékpár biztonsági zárját is eltulajdonította egy lépcsőházból az a három tolvaj, akiket aztán a tapolcai rendőrök gyorsan elfogtak, az ellopott kétkerekűt pedig néhány órával később visszaszolgáltatták tulajdonosának.

Felborult egy traktor (fotókkal)

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi sérült meg a balesetben a Zala megyei Garaboncnál.

Rendészeti ismeretekből jeles

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három putnoki diák is helyt állt a X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen. A tanulók felkészítője és mentora az Ózdi Rendőrkapitányság Hivatalvezetője volt.

Vádemelés a betörő ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi 2014 januárjában Székesfehérváron, a Máriavölgy utcában egy családi házba tört be. A székesfehérvári rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak ellene.

Gyanús anyag a tasakban

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A készenléti rendőrök kábítószergyanús anyagokat találtak Jászjákóhalmán.

Bekötve túlélhette volna

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyszíni szemle adatai alapján nem használta járműve biztonsági övét a Szerencsen halálos közúti közlekedési balesetet szenvedő férfi.