Közúti ellenőrzésen buktak le a betörők
Dócról Kistelekre tartottak a lopott tárgyakkal, amikor a rendőrök megállították őket.
Dócról Kistelekre tartottak a lopott tárgyakkal, amikor a rendőrök megállították őket.
A két, ökölre menő fiút akarta szétválasztani a sértett Sopronban, amikor orrba vágták. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Minden ok nélkül fejbe rúgta a sértettet.
Ezúttal nem mehetett haza a tatabányai testvérpár. Őrizetbe vették őket.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság annak a mikrobusznak a vezetőjét, amely az elmúlt szombat hajnalban az M3-as autópályán Gelejnél árokba hajtott. A balesetben két utas életét vesztette.
A beregsurányi rendőrök és a vám- és pénzügyőrök közösen fogtak el egy ukrán állampolgárságú cigaretta csempészt.
A lopott szalonnát a gyanúsított hűtőjében találták meg a nyomozók.
Sopronban 2013. július 2 – 7. között zajlott le a legnagyobb vidéki fesztivál, a VOLT.
A járőrök a napokban igazoltatták azt a 30 éves férfit, aki forgalomból kivont gépjárművel közlekedett. Az intézkedők autója hatósági jelzését elvették, pótlásukra a sofőr rendszámot lopott.
Emberölés kísérletével gyanúsítják azt a kecskeméti asszonyt, aki gyermekeit és magát is meg akarta mérgezni.