Legfrissebb híreink

Nem ehető, szívható

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószergyanús növényt termesztett egy pár Bakonyszombathelyen.

Elcsalták a sómennyiséget

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezte be a BRFK azt az ügyet, amelyben 140 millió forint kár érte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t.

Kukázni indult, biciklit lopott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a szegedi rendőrök azt a 26 éves helybéli férfit, aki a gyanú szerint több tucat kerékpárt lopott el a városból.

Kábítószer-fogyasztók a VOLT-on

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök a soproni VOLT fesztivál első napján egy budapesti fiatalembert, és egy Magyarországon élő algériai állampolgárt állítottak elő kábítószer fogyasztás és tartás miatt.

Kerékpártolvajt fogtak a vásárhelyi rendőrök

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendelésre is lopott kerékpárokat egy férfi Hódmezővásárhelyen. Vallomása szerint gyerekeit tartotta el az üzletből.

Bíróság előtt a fesztiválozó

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított bírósági ítéletét viheti magával a VOLT fesztivál végeztével az a 21 éves leányfalui férfi, akit ittas járművezetés miatt állítottak meg a készenléti járőrök Sopronban.

Vádemeléssel zárult a vizsgálat

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

N. Lajos ellen közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt a rendőrség a nyomozást lezárta. Az ügyet vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Feloldották az útzárat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalan a forgalom.