Legfrissebb híreink

Tolatott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy teherautó és egy motoros ütközött a 47-esen Hódmezővásárhelynél.

Elzárás a tiltott kéjelgőknek

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök 2013. június 20-án délután Halászi külterületén tiltott kéjelgés miatt két fiatal lányt szabálysértési őrizetbe vettek.

Baleset az M6-os autópályán

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Diákokat szállító mikrobusz hátuljának ütközött egy Peugeot Boxer. A mentesítő busz megérkezéséig a hőség miatt az utasokat klimatizált rendőrségi épületben helyezték el az egyenruhások.

Megszúrta testvérét

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság azt a nyomozást, melyet súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

Pénzt követelt

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya azt a nyomozást, melyet zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

Félpályás útlezárás a 84. számú főúton

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri forgalomirányítás mellett félpályás útlezárás van érvényben bejelentett demonstráció miatt 2013. június 21-én 09.00 órától 24.00 óráig, a 84. számú főúton Kópháza és Nagycenk között.

Vádemelési javaslat a tolvaj ellen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szegedi társasház padlásterébe, valamint két lakásba surrant be, és egy parkoló autóból cigaretta tartót lopott egy 21 éves helyi férfi 2012 szeptemberében és decemberében.

Aki a virágot szereti…

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott virággal akart kedveskedni volt feleségének egy férfi Hódmezővásárhelyen. A rendőrök lakossági bejelentés alapján tetten érték, vádemelést javasolnak ellene.