Évekre rács mögé kerültek
Kilenc nappal az elfogást követően a bíróság elítélte azt a két szlovák férfit, akik Esztergomban kiraboltak két kínai turistát.
Kilenc nappal az elfogást követően a bíróság elítélte azt a két szlovák férfit, akik Esztergomban kiraboltak két kínai turistát.
A Győri Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 25 éves győri férfi és a 49 éves abdai asszony ellen.
A szlovák gépkocsivezetőt Rajkán állították meg a rendőrök a hét elején. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda és drogteszt, pozitív eredményt mutatott.
Az angyalföldi körzeti megbízott elfogta azt a férfit, aki a XIII. kerület Jász utcában megölt egy egyelőre ismeretlen férfit.
Kilenc nappal az elfogást követően a bíróság elítélte azt a két szlovák férfit, akik Esztergomban kiraboltak két kínai turistát
Dunapataji családi házukban az 52 éves férj olyan súlyosan bántalmazta a feleségét, hogy a nő életét veszítette.
Fél nap alatt elfogták az idős férfit bántalmazó, tőle pénzt követelő párost.
Angliában próbált elrejtőzni az egyik legkeresettebb magyar bűnöző.
Állampolgári segítséggel fogták el az elkövetőt Mezőtúron 2013. június 5-én délután.
A Szolnoki Járásbíróság 2013. június 7-én elrendelte előzetes letartóztatását annak a fiatalkorú elkövetőnek, aki ellen üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás.