Legfrissebb híreink

Munka közben áramütés érte őket

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit ért áramütés saját nyíregyházi házuk udvarán, miközben egy emelőkaros munkagéppel dolgoztak. Egyikük a helyszínen életét vesztette.

Két nap alatt felderítették

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban felelhetett tettéért a betörő.

Lezárt ügyek

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt folytatott nyomozásokat zárt le vádemelési javaslattal a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság.

Egy tolvaj, két eset

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül kétszer is kihallgatták a nyomozók.

Nyilvános árverés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Szolgálatból kivont gépjárműk értékesítése július 18-án.

Szitkozódott és kezet emelt a kalauzokra

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás M. György budapesti lakos ellen a Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.