Kábeles mancsfogóval orvvadászott
A rendőrök egy szalaszendi férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel.
A rendőrök egy szalaszendi férfit gyanúsítanak a bűncselekménnyel.
Egy házaspár és rokonuk kábítószert árult Szikszón. A vevő közt voltak fiatalkorúak is. Az encsi rendőrök rajtaütöttek a trión.
A nagykátai rendőrök összehangolt akcióban, egy időben ütöttek rajta egy férfin Kókán és a társán Budapesten.
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai szolgálatuk során egy, az úttest mellett összetört autóra figyeltek fel.
A lakosság szubjektív biztonságérzete Kaposváron is kiemelten fontos, a rendőrök szolgálata pedig igazodik a polgárok problémáihoz.
Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget. A férfit mindössze 120 méterre a bűncselekmény helyszínétől fogták el, még azelőtt, hogy a sértett bejelentette volna a lopást.
Kollégáink a védelmi igazgatás területén végzett kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként „Tolna megye védelméért” címet kaptak.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Egy tatabányai üzletből vitt el ruhadarabokat az a férfi, akit a nyomozók forró nyomon egy órán belül elfogtak.
Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.