Nyílt nap Hajdúszoboszlón
A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat intézkedéstaktikai bemutatóval várták 2018. január 16-án a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon.
A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat intézkedéstaktikai bemutatóval várták 2018. január 16-án a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságon.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei.
Elfogták a rendőrök azt a testvértriót és két társukat, akik Budapesten árultak kábítószert.
Hajdú-Bihar megyében 2018. január 18-án az alábbi helyszíneken és időpontokban várható sebességellenőrzés:
A rendőrök kilenc rendbeli lopással gyanúsítják.
A Pilisszántóról eltűnt gyermek épségben, sértetlenül került elő.
A tapolcai rendőrök vádemelési javaslattal zárták az eljárást egy 47 éves férfival szemben, aki személygépkocsijával elütött egy segéd-motorkerékpárost.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
A rendőrség vádemelést javasol egy gyulai férfi ellen, mert Békéscsabán rátámadt egy autójában ülő férfira. A gyanú szerint ki akarta rabolni.
A gázszolgáltató alvállalkozójaként két férfi saját zsebre dolgozott Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A rendőrök tetten érték a vesztegetőket, a nyomozást vád előkészítési javaslattal fejezték be.