Késelés Perkátán

A rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki a gyanú szerint megszúrta édesanyját. Az asszony életét vesztette.
A rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki a gyanú szerint megszúrta édesanyját. Az asszony életét vesztette.
Egy óbudai járőr és közterület felügyelő társa visszaadta az elveszett nagy értékű mobiltelefont.
A sértett hat nappal később jelentette be a rablást, a kiskunhalasi rendőrök két nap alatt beazonosították és elfogták a gyanúsítottat.
A ceglédi rendőrök két órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
A veszprémi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a büntetőeljárást egy 24 éves várpalotai férfival szemben.
Egy 29 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
Vádemelési javaslattal zárult egy győrújbaráti férfi ügye, aki nem biztosított elsőbbséget a 83-as főútra kihajtva és halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetet okozott.
Két tamási lakos ellen javasol vádemelést a rendőrség.
Az újbudai járőrök elfogták azt a férfit, aki feltört egy autót és elmenekült a helyszínről.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon 2018. január 8-án lesz a következő főkapitányi fogadónap.